2016. július 2., Futapest - Köveskál terepfutás 15,5 km
Nagy nehezen sikerült összehoznom, hogy akkor kapjak szabit, amikor ez a verseny lesz.
A verseny előtti napokban viszont elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán el merjek-e indulni rajta. Nem tudtam normálisan edzeni rá, meg különben is ki az a hülye, aki délután 2-kor, 40 fokban nekiáll futni?
Hát például én.
A célom ugyanaz volt, mint az összes eddigi versenyen: NE TÉVEDJEK EL és ESÉS NÉLKÜL tudjak végigmenni.
Rajt előtt kerestem a tavalyi futótársaimat, akikhez útközben odacsapódtam és akikkel együtt futottunk be a célba, de nem láttam őket. :(
A pálya ugyanazon a nyomvonalon haladt, mint tavaly. Annyi különbség volt
csak, hogy nemcsak szalagoztak, hanem a "neccesebb" helyeken az erdőben nyilat festettek fel a földre, hogy ne
tévedjünk el. Na várjatok csak, nem ismertek ti még engem! - gondoltam magamban ;).
Idén négy frissítőpont állt a rendelkezésünkre. Én fél liter izót
vittem magammal meg Enervit cukorkát a biztonság kedvéért. Megfogadtam,
hogy minden egyes frissítőpontnál meg fogok állni inni pár korty vizet, a maradékot pedig ráöntöm a fejemre, hogy ne kapjak hőgutát.
A rajtot a lehető legmelegebb időpontra tűzték ki. Kis késéssel ugyan, de sikeresen elindulnunk. Se rajtkapu se semmi... csak öt, négy, három, kettő, egy, rajt!
Az órámat én természetesen most is elfelejtettem elindítani időben, szegénynek még arra sem volt ideje, hogy megtalálja a GPS-jelet. Ebből kifolyólag volt némi zavar a távolságmérésem során. Legközelebb erre jobban kell figyelnem.
ITT futottunk.
Nehéz volt. A levegő majdnem 40 fokos, a pulzusom elszaladt... 180?! Ó, te jó ég! Többször bele kellett sétálnom, nyűglődtem nagyon. 8 kilométer körül komolyan elgondolkodtam rajta, hogy hagyom az egészet a fenébe... de aztán valahogy összeraktam magam fejben és onnantól kezdve tudtam, hogy végigcsinálom ha törik, ha szakad.
A verseny legjobb pillanata:
Amikor valahol az erdőben az út széléről egy idősebb (nagyapám lehetne) rendező-futótárs felém kiáltott, hogy:
- Gyere leány, jó lesz ez!
- Én nem tudom, de tavaly valahogy könnyebb volt az egész!
- Hát persze, hiszen egy évvel fiatalabb voltál :)
És tényleg! Mennyire igaza volt! Öregszem :) Annyira kellett ezen mosolyognom. Komolyan mondom, plusz energiát adott nekem :)
A verseny legrosszabb pillanata:
Amikor egy srác nem engedett el maga mellett, pedig gyorsabb voltam nála.
Egy lánnyal futott együtt. Megelőztek. Én nem csinálok ebből gondot, ha valaki akar, akkor hadd menjen. Őket is elengedtem. Nem voltak gyorsabbak, mint én, mögöttük futottam sokáig, aztán azt éreztem, hogy menne ez nekem jobban is.
Pont egy olyan részen voltunk, ahol az autók által kitaposott ösvényt két oldalról nyakig érő gaz szegélyezte, csalánnal megspékelve. Futni csak középen lehetett úgy ahogy, kétoldalt hatalmas, gazzal benőtt kátyúk voltak.
A csaj futott elől, a srác mögötte én meg hátul. A kedves fiú belassított, a lány nem, és egyre távolabb került tőlünk. Gondolom ez volt a taktikájuk.
Én meg ott lihegtem a kedves fiú nyakában, de az nem húzódott volna arrébb a világ összes kincséért sem, pedig egyértelmű volt, hogy ki akarom kerülni őt. Végül leelőztem és magam mögött hagytam mindkettőjüket...de nem értem mi szükség az ilyen viselkedésre.
Az utolsó frissítő pontnál azt mondta a rendező-futótárs, hogy szerinte, ha így folytatom, dobogóra állhatok ma.
Tényleg?
A cél felé :)
"Asszem megvan a harmadik hely :)"
És tényleg meglett. 01:40:46. Nem estem el, nem tévedtem el. 3 helyet és kb. 5 percet javítottam a tavalyi időmön. Nem gondoltam volna. Végig úgy éreztem, rosszabbul ment, mint tavaly.
Mindez idén a női abszolút 3. helyhez lett elég, ami egyben a korosztályos 3. helyet is jelentette.