"Itt egy rét a virágoké, egy a pillangók tanyája. Három réten patak siet, négyet lép a gólya lába. Ötödiken túl az erdő, erdő, ami nincs kivágva. Hatodikról tóka bámul föl az égi felhőnyájra. Hetediket domboldalon esti hűvös szellő járja. Változtasson életeden az Őrségnek hét csodája!"

____________________________________________________________________________________________________________

Hétrétország:

2012. június 20., szerda

Programajánló

Ugyan nem őrségi, de ennek ellenére ajánlom mindenki figyelmébe:

Forrás: szentkoronaradio.com

2012. június 15., péntek

Ház

Amikor életünkben először jártunk Őriszentpéteren, akkor tél volt és elég hideg, rajtunk kívül szinte egy lélek sem volt az utcákon. Hihetetlenül nyugodt és békés volt minden, mi meg csak róttuk az utcákat és ámultunk és bámultunk és tervezgettük, hogy milyen jó is lesz nekünk majd Maráckán, ha egyszer hazakerülünk.

Már rendesen ránk sötétedett, amikor az egyik utcában megláttunk egy kicsi telken egy kicsi házat. Emlékszem, addigra annyira lehűlt a levegő, hogy az ujjaim szinte zsibogtak a hidegtől. (A tél határozottan nem a legkedvesebb évszakom.) Alig bírtam fényképezni, de azért persze kitartóan próbálkoztam.

Amolyan nagyanyó-féle ház volt az, én egyből beleszerettem. Szinte láttam magam előtt, ahogy egy kendős, otthonkás anyóka tesz-vesz az udvaron, öntözgeti a virágokat, eteti a tyúkokat.


Amint gépközelbe kerültünk, az első dolgunk az volt, hogy megkerestük az ingatlanközvetítő oldalát. Vagy száz másik hirdetés társaságában a legelső oldalon megtaláltuk ezt a házat is a következő szöveggel: "500 m2 nagyságú területen 50 m2 nagyságú, bővíthető ház eladó. Víz, villany van. Telekhatáron gáz és csatorna." Ezután pedig ennyiben maradtunk... jó lenne.

Aztán idén év elején, amikor otthon voltunk, valahogy újra szóba került ez a nagyanyó-ház. Nagyon erősen elgondolkodtunk azon, hogy valamilyen úton-módon meg kellene venni, mert... kicsit nehezen viseljük már az "otthontalanság-érzetét"... ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs otthonunk, mert ez így ebben a formában nem igaz. Itt lakást bérelünk, otthon lakásunk van, de egy ház udvarral meg kerttel az mégiscsak más, mint egy lakás. Igaz, nagyon keveset vagyunk otthon, de amikor ott vagyunk, akkor olyan jó lenne kicsit ügyködni az udvaron és olyan jó lenne nem a szomszédot hallgatni, ahogy éppen a gyerekeivel üvölt.

Aztán véget ért a téli szünetünk és visszajöttünk Trolliába, újra benne vagyunk a mókuskerékben, de azóta is egyfolytában azt érezzük, hogy kell egy ház. Sokat filóztunk a nagyanyó-házon, de közben rájöttünk, hogy az 500 m2-es telek kicsi lenne, így tovább keresgéltünk.

Tegnap este láttuk, hogy a nagyanyó-ház hirdetése mellett ott piroslik az "Eladva" szöveg. Remélem, az új gazdái boldogok lesznek benne. Kíváncsian várjuk, hogyan alakul a házikó további sorsa.

A mi keresgélésünknek pedig ez lett az eredménye:

(Kép innen)
... folytatása következik ...

2012. június 10., vasárnap

Hirtelen mindenki nagyon olasz

A mai délután valahogy ideálisnak tűnt arra, hogy leengedjem a hűtőt. A háttérben csendesen szólt a tévé, Lehelke egy elcsent fültisztító pálcikával matatott valahol, én éppen nagyban küzdöttem a jéggel, amikor a szomszédos lakásokból hirtelen hangos tülkölésekre és "Góóól!" felkiáltásokra lettem figyelmes... Ja, ebé van. Nagy örömömre Kassai Viktor és csapata vezényelt, Spanyolország - Olaszország, az első gólt az olaszok lőtték.

Teljes autonómia ide, totális elszakadási törekvések oda, amikor foci vébé vagy ebé van, akkor hirtelen az összes troll ráébred arra, hogy ő végül is szegről-végről olasz és ilyenkor az olasz nemzeti válogatottra - amiben egy troll sem játszik - hirtelen nagggyon büszkék lesznek... persze szigorúan csak addig, amíg jól menetel a csapat. Kicsit gyomorforgató. Én az ilyen pálfordulásokkal nem nagyon tudok mit kezdeni.

A jelenlegi gazdasági és politikai világviszonyok tükrében nagyon örülnék neki, ha nem a németek vagy társaik nyernék meg ezt az ebét. Egy görög, spanyol vagy portugál első hely morálisan nem kicsit billentene annak a láthatatlan európai mérlegnek a nyelvén.

Egyáltalán nem értek a focihoz, de hajrá görögök és a többiek!

2012. június 4., hétfő

Consummatum est


(Padányi Viktor: 1920. június 4., előadja: Selmeczi Roland)

Padányi Viktor: 1920. június 4.

“E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban.

Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig… És akkor megkondultak a harangok.
Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában még ez a név állt:

“A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe”,
 
és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el elölünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott:

“Consummatum est”
 
Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.

Nagymagyarország keresztrefeszítésének napja volt: 1920. június 4., péntek. ...”
 

Design by Amanda @ Blogger Buster